2015. július 30., csütörtök

A nyári leárazások és az ő eredményük

Kívánságra jöjjön egy szerzeményes bejegyzés, amiben megmutatom, hogy az elmúlt 1-1,5 hónapban miket vettem vagy kaptam. Én is szoktam ilyen haulokat olvasni vagy nézni, de eddig nem gondoltam rá, hogy csináljak is egyet. /A béna képekért és az "ennél még a paint is jobb lett volna" random méretű feliratokért előre is elnézést kérek./

Ingruha
Amikor bevittem ezt a ruhát a próbafülkébe, nem gondoltam, hogy felvéve ennyire tetszeni fog, inkább csak tettem vele egy próbát, mert nem volt még ilyen fazonú ruhám. De tetszik! Elég hosszú, az eleje is majdnem térdig ér, a hátulja pedig még hosszabb. Nagyon lenge, a derekánál van egy vékony megkötő, amitől mégse lesz zsákszerű, hanem szépen, lazán követi a test vonalát. Az anyaga vékony, de szerencsére nem zavaróan átlátszó. Még a nagy melegben volt rajtam egyszer, és a körülményekhez képest egész komfortosan éreztem magam benne. Van egy kis nagymamás beütése, de nekem tetszik; mondjuk inkább, hogy kifinomult vagy csinos.:) Elméletben magassarkúval is simán el tudom képzelni, többféle stílussal lehet keverni.
 
Rövid overál

 Ez a második overálom, mindkettőt idén vettem, pedig mondjuk tavaly még nem gondoltam volna, hogy lesz ilyenem. Nagyon-nagyon kényelmes, aki szereti a pizsifeelinget, annak bátran ajánlom! Az eleje picit különlegesebb, átlapolós és pont jó mélységű V-kivágása van. Valószínűleg nem ez a legegyedibb ruhadarab idén nyáron, tekintve hogy egy csomó volt belőle, amikor vettem, és tényleg nagyon olcsó (én is láttam már kétszer szembejönni), de attól még jó vételnek tartom.

Csipkés hátú ujjatlan
Az éves szekrénytakarítás során sajnos kiderült, hogy a kedvenc csipkés hátú felsőm kinyúlt meg elhasználódott az évek során, de addig nem volt szívem kidobni, amíg nem találtam helyette mást. Ez nem pont ugyanolyan (nyilván), de azért tetszik, és lehet, hogy betölti majd az űrt. Egészen a háta közepéig tart a csipke, és igen, rögtön két színben is meg kellett venni.
 
Mintás, bő rövidnadrág
A képen rongydarabnak tűnő nadrág tulajdonképpen egy gumis-és magasderekú,  lenge, pálmamintás short, ami annyira bő, hogy már-már szoknyának látszik néha. (Távolról, hunyorítva.) Kicsit gondolkoztam rajta, hogy kell-e ez nekem meg jól áll-e, de tökéletes kánikuladarabnak bizonyult. Remélem, még lesz alkalmam hordani.
 
Virágmintás egyenes szárú nadrág
Egy hónap egy irodában ráébresztett, hogy nem árt pár hordhatóan elegánsabb ruha. Illetve nekem tetszenek az elegánsabb dolgok, de azért tisztán nem az én stílusom. Ez egy virágmintás, sikkesen bokalengetős, egyenes szárú nadrág, amit megint csak el tudok képzelni magassarkúval (biztos tök jól nézne ki), de hétköznapra is simán jó egy egyszínű felsővel, nem az a nagyon élére vasalt darab.

Arany fülbevalók és nyaklánc
Megint pár darab, aminek a megvételét jól megrágtam (melyiket vegyem a kettő közül? és nyakláncot vagy fülbevalót? áhh, legyen mind a három!). A nyaklánc nagyon tetszik, szeretem az ilyen vékonyabb, de nem gagyinak tűnő láncokat, ennyi pénzért pedig most tényleg megérte, a fülbevalók pedig szépek és elég különlegesek is szerintem.
 
Catrice Made to Stay folyékony ajakrúzs
Alsó sor, balról jobbra:
020 Jen&Berry's
010 Rose-Wood If She Could
070 Red-Volution
Végül jöjjön a kakukktojás, ami sminktermék. Ezt vettem legrégebben, és majdnem írtam róla külön is, mert annyira megtetszett. Három színt vettem egyszerre, egy nap, hirtelen (na jó, hosszas tesztelgetés után). Ilyet tényleg nem szoktam. Természetes árnyalatú szájfényt régóta kerestem, tehát a 010-esre szükségem volt. A 020-as nagyon az én színemnek tűnt, szép bogyósgyümölcsös-mályvás, a 070 pedig nem túl vad, de mégis nyári piros, tehát az is kellett. Hát, így történt a dolog. Azóta a barnás-természetes színt nagyon gyakran használom, a bogyósat is többször felkentem, a pirosra pedig még várok, hogy bevethessem.
 
Ha valaki nem bírja elviselni a szájfényt, annak nem ajánlom, mert kicsit ragad, de ha szívesen használnátok rúzst, csak zavar, ahogy kopik, akkor megér egy próbát. A fényéből el lehet venni, ha a szín+csillogás együtt túl sok lenne (a színesebbet én is beleütögetem egy kicsit az ajkamba), viszont ami a jó benne, hogy kicsit megszínezi az ajkakat, tehát - bár kopik, és az ígért nyolc órát sem bírja ki változatlan formában - mégis egyenletesen, és az erősebb színek esetén valami kis szín órákig megmarad az ajkakon. Ha egyvalamit kéne ajánlanom a mostani drogériás kiárusításról, szerintem ez lenne az. Nézzétek meg, hogy lehet-e még kapni és tetszik-e közelről, ha felkeltette az érdeklődéseteket!:)
 

Nagyjából ennyi volt, legalábbis amit most le tudtam fényképezni, és úgy gondoltam, hogy mást is érdekelhet, nem csak én örülök neki. Mert örülök mindennek, nagyon, semmi nem kerül a szekrény mélyére belőlük.:)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése