2015. január 26., hétfő

VAN

Érdekesen születik meg ez a bejegyzés, és csak remélni tudom, hogy a végére sikerül valami félig értelmeset kihoznom az írás közben is folyamatosan változó gondolataimból.



Az úgy volt, hogy már a premier környékén is meg akartam nézni a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant, amikor még nem volt széles körben ismert. Aztán húzódott a dolog, és végül tegnap került rá sor. Közben mindenkitől csak jókat hallottam róla, szóval kellőképpen kíváncsi lettem, hogy mi lehet benne ilyen megnyerő. Viszont az előzetes miatt nem voltak túlzó elvárásaim, mégpedig a főszereplő hanghordozása, beszédmódja miatt. A későbbiekből majd látszik, hogy ez nem tökéletesen megbocsáthatatlan, de hát az első benyomás az első benyomás. Hogy ez olyan béna magyar sorozatos színészkedés, onnan is inkább a mellékszereplőkre hajazva. 

Azt tudtam róla, hogy kis költségvetésű a film, és szerintem az is hamar kiderült, hogy a szereplők közül nem mindenki (sőt) profi színész. Mégis, amikor beültem a moziba, még nem tudtam elvonatkoztatni attól, amit látok. Aztán ahogy most próbáltam írni valamit (és bizonyos dolgokat már sikerült is megfogalmaznom), keresgéltem interjúkat is a dicsérő kritikák mellé, hogy egy kicsit többet megtudjak a háttér-információkból, mert itt az is érdekesnek tűnt. Miután pedig elolvastam EZT az interjút, már más perspektívából láttam az egészet, és a már legépelt hiányosságok megbocsáthatóak lettek. Nem tudom, hogy szét kell-e választani magát a filmet és azt, ahogyan elkészült, de én most valahogy mindkét véleményemet megpróbálom ötvözni.

Az első gondolatom tehát az volt, hogy elég vegyes érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban, még akkor is, ha mindenki odáig van érte. Egyrészt vannak benne nagyon jó jelenetek, amiket többször is vissza lehetne nézni, és még mindig vicces lenne, másrészt ez a "lehet vele azonosulni" dolog, háát... nem is tudom. Mert megint csak: a részletek, a bkv-zás, okmányirodai váró, kocsmázás, panaszkodás, közönyös emberek, az ismerős helyek, menjek, ne menjek, máshol biztos jobb, vagy nem... Igen, vannak, igen, ebben élünk, felesleges letagadni. Mint ahogy azt is, hogy a fiatalabb generációk tengése-lengése is létezik. Tényleg, nekem aztán nem kell bemutatni a tanácstalanságot. Az egy másik dolog, hogy a főszereplő különösen szerencsétlen, de hát valahogy meg kell személyesíteni a problémát. Viszont pont ami a film erőssége, vagyis hogy kis költségvetésű, és főleg minimum fél-amatőr színészekkel dolgozik... nekem csak félig jött be. Az biztos, hogy a forgatások kellemes, baráti hangulatban zajolhattak, és ez adja a film bájának egy részét. Viszont nekem a párbeszédek nem mindig tűntek természetesnek. Volt, ahol a sok makogás, dadogás, béna szószerkezetek egyszerűen csak kellemetlennek tűntek. Értem én (de tényleg), hogy élőbeszédszerűség, stb., de... Na és akkor itt jön közbe, ami az interjúból kiderült: hogy a főszereplő barátainak dialógusai főleg improvizációból születtek. Hm. Akkor biztos velem van a baj, nem beszélem a mai budapesti nyelvet. Vagy csak zavar, ha vissza kell hallgatnom. Vagy a profi színészeknek sem hiszem el, hogy ők most "csak úgy" beszélnek.

A film viszont bemutatja Budapestet, az emberekkel együtt. Ebben pedig az tetszett, hogy nem a turistalátványosságokat és egyáltalán, azt a koncepciót mutatta meg, ami mostanában egyre menőbb. Mint az a blogposzt, amiben a külföldi utazó blogger 7 pontban mutatja be, hogy miért olyan szuper itt élni, aztán alatta mindenki egyetértően kommentel, hogy igen, ez a világ legjobb városa. Persze, gyönyörűek az épületek, én is szeretek itt élni, de egy átlag budapesti azért szerintem nem tud ezzel a nagy lelkendezéssel azonosulni. Amikor az indiai erasmusos diákommal mentünk a Várba, akkor is azon gondolkoztam, hogy imádok itt sétálgatni, de azért próbáltam őt meggyőzni, hogy ez azért nem tartozik bele az átlagember mindennapjaiba. Persze nem tudtam neki elmondani, hogy miért nem, milyenek is a magyarok, mert ezt talán nem is lehet anélkül, hogy a szörnyű (és legalább részben sajnos igaz) sztereotípiák elő ne kerüljenek, ezért ezzel egyáltalán nem is próbálkoztam. Örültem, hogy ő mindenkit kedvesnek talált. Talán ha megnézi ezt a filmet, és kiderül, hogy egyáltalán mennyit értett meg a humorából, valamivel közelebb kerülhetne a hétköznapokhoz is. 

Több helyen olvastam, hogy nem a "magyar valóságot" bemutató, depressziós filmet akart a rendező összehozni, ami igazán értékelendő. Részleteiben tényleg nem nyomasztó, vicces, humoros a történet, lehet nevetni a bénaságokon, de valami mégis hiányzik. De ez már tényleg az én szubjektív véleményem, elképzelésem a világról. Mert hiába tudom, hogy a valódi kiemelkedés csak álom, a "majd én megmutatom, hogy másképp lesz" valamilyen szinten biztos megbukik (épp elég ilyen típusú könyvet olvastam), mégis azt hiszem, hogy legalább meg kell próbálni. Bár... lehet, hogy a film esetében ez a próba Lisszabon volt, ahonnan Áron mégis visszajött, és éli tovább az életét, megnyugodva, hogy ő megpróbálta, mégis belenyugodva, hogy így megy ez...? Na most gabalyodok bele a saját gondolataimba és gáncsolom ki (el? állandó vita itthon) magam, úgyhogy a film végső mondanivalóját mégsem itt és most fogom megfejteni. Amúgy nem is állt szándékomban.

Ami pedig a készítés folyamatát illeti, nagyon szuper, hogy egy diplomafilmből ez lett. És tök jó lehet ilyet alkotni, őszintén irigylem érte azokat, akik részt vettek benne.

Nézzétek meg, gondolkodjatok rajta, aztán meséljetek!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése